Európai uniós forrásból bővítette képzési szolgáltatásait a Debreceni Egyetem. A Közösségi Educatio Oktató és Szolgáltató Nonprofit Kft.-vel konzorciumban megvalósított fejlesztés 3,928 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból valósult meg a Széchenyi 2020 programban – tájékoztatta az egyetem az MTI-t.

Az online elérhető tananyagok elkészítésekor az egyetem oktatói az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghatározott új képzési és kimeneti követelmények mellett a munkaerőpiaci elvárásoknak is igyekeztek megfelelni. A képzési struktúra korszerűsítése és az innovatív tartalmak képzésbe integrálása érdekében rövid ciklusú továbbképzéseket dolgoztak ki és tartottak a karok gyakorló szakembereknek, miközben az egyetemi képzésbe gyakorló szakembereket, mesteroktatókat is bevontak – közölték.

A felsőoktatásból lemorzsolódó hallgatók létszámának csökkentése érdekében mentorprogramokat, felzárkóztató képzéseket indítottak az elsőéveseknek, a közösségi beilleszkedésben pedig az egyetem mentálhigiénés és esélyegyenlőségi központja, illetve a hallgatói önkormányzat nyújtott segítséget. Az online tartalmak bővítésével párhuzamosan informatikai beruházások is megvalósultak, a hallgatói szolgáltatások egyik fontos eleme pedig a könyvtári tanulószobák foglalási rendszere – emelték ki.

A program megvalósítása során nemzetközi oktatási vásárokon mutatkoztak be, illetve új idegen nyelvű képzéseket és szolgáltatásokat alakítottak ki. Felhívták a figyelmet a Kárpát-medencei együttműködésekre, amelyekben több karon közös magyar nyelvű képzéseket hoztak létre, az aktív társadalmi szerepvállalás jegyében szervezett társadalmi programokban pedig mintegy ezerötszáz hallgató vett részt.

A fejlesztésbe több mint 26 ezer résztvevőt vontak be az elmúlt több mint négy évben azzal a céllal, hogy a Debreceni Egyetem minőségi oktatás érdekében tett erőfeszítései megvalósulhassanak – hangsúlyozták.

A teljes cikk itt olvasható.

(forrás: magyarnemzet.hu/MTI, fotó: magyarnemzet.hu)